neuroszexizmus

Ezen a héten már megint (fel)zaklat az idegtudomány és az evolúciós pszichológia. Visszatérő szokásuk nekik, és úgy sejtem, egyáltalán nem lenne adaptív, ha kitérnék előlük, sokkal inkább tűnik úgy, hogy a fitness-emet azzal tudom maximalizálni (vagy legalábbis nem rontani), ha inkább a szemeik közé nézek végre. Igyekszem amellett érvelni alább, hogy valójában egy térfélen is játszhatunk, ráadásul nem nulla összegű játékot. (Azonosítandó magamat, a kritikai szociálpszichológia mezében vagyok a pályán.)

Forrás: The Economist https://www.facebook.com/TheEconomist

Kezdjük ezzel a képpel; azt mutatja meg nagyon szemléletesen, hogy a nők és a férfiak agya bizony másként működik. Nem új felfedezés, mondhatni ez egy variációja a klasszikus hírnek; a férfiak és nők agyszerkezet- vagy működésbeli különbségei többnyire lelkes és széleskörű fogadtatásra találnak.

Hogy mi a baj ezzel, azt nagyon röviden is el lehetne intézni, elég megnézni a kép melletti egyik kommentet, ami így hangzik: “Wow. Gondolkodó nők? (csak vicc)”. Mondhatjuk, hogy a komment maga is talán csak egy vicc (bár a viccekkel is baj lehet, ezt is tudjuk), ám a szexista gondolat, akármilyen köntösben is; megjelenik.

A kérdés tehát az, mi történik a tudomány felfedezéseivel, ahogy a nemek közötti (vélt vagy valós) különbségek nyomvonalán elindulnak, majd egyre nagyobb bakugrásokkal szökellve szexista érvrendszerekké vadulnak, megpihenve végül az egyenlőtlenségek magyarázatainak megnyugtató akolmelegében.

A héten egy nagyszerű beszélgetésen voltam, ahol ezt a problémát is boncolgatták, evolúciós pszichológiai és kognitív (ideg)tudományban jártas szakemberek és - ha a rendezvény leírását értelmezve jól gondolom - “érintettek”,  jelen esetben nők.

(A beszélgetésről egy külön bejegyzés lenne érdemes, most csak néhány gondolat. Nekem kissé felemás volt ez a felállás, ugyanis mindkét – vitathatatlanul kompetens –  szakértő férfi volt, így adta magát a helyzet, hogy ők beszéltek tudományról, a jelen lévő két - témában nem szakértő - nő pedig reflektált, kérdezett és saját tapasztalatokat osztott meg, nagyszerűen. Talán érdemes lett volna  szakértő nőt is hívni, és még izgalmasabb lehetett volna a beszélgetés  ha nem csak  evolúciós és idegtudományi kontextus jelenik meg, hanem mindegy ellenpontként/kiegészítőként társadalomtudományi is.)

A diskurzusban jelen volt a szocializációs/környezeti szempontok mérlegelése; az evolúciós és kognitív idegtudományi érvek számbavételekor a kutatók hol gesztusértékűen, hol egészen konkrét példákkal jelezték, hogy számon tartják a “másik oldalt” is. Pléh Csaba például az agy plaszticitásának fontosságáról beszélt – arról a jelenségről, hogy az egyéni tapasztalatok nyomán az agyunk képes arra, hogy tevékenysége során megváltoztassa saját szerkezetét, tökéletesítse az “áramköreit”. Egy konkrét példán szemléltetve: kimutatható, hogy a kétnyelvű embereknél sűrűbbek egyes agyterületek közötti kapcsolatok, mint az egynyelvű társaiknál. Itt tehát arról van szó, hogy a “túlgyakorolt helyzetek” tehetőek felelőssé a neurális különbségekért.

Ugyanakkor – mondta Pléh Csaba - merjük beismerni azt is, ha tényleg csoportszintű különbség van – adott esetben férfiak és nők között – valamely neurológiai struktúrában vagy kognitív képességben.

Mivel a kontextus és a felvetett tudományos szempontok hitelesek voltak, a felszólítást én ott rögtön magamra vettem, ahogy a bátorságot is, és igen; beismerem, vannak különbségek a férfiak és a nők csoportjai között. A biológiai (például neurális) különbségekkel ugyanis nem az a bajom, hogy vannak (megjegyzendő bár hogy a metaelemzések szerint valójában sokkal kisebbek, mint ahogy ezt tálalni szokták), hanem az, hogy gyakran megmásíthatatlan okként hivatkoznak rájuk a különféle vélt vagy valós nemi eltérések magyarázatakor. Sokszor pedig az egyenlőtlenségek igazolásának porondján is előrántják őket a kalapból – a közönség pedig lelkesen tapsol.

A különbségeket már csak azért is el tudom fogadni, mert tényszerűen tudjuk, hogy nem csak előzmények, de okozatok is lehetnek. Az előző kétnyelvűség példájánál maradva, a környezeti tényezők okozzák az agystruktúra-beli eltéréseket. Fordítva viszont nem igaz: veleszületett agystruktúra-beli különbségek nem tesznek senkit kétnyelvűvé, megfelelő környezeti hatás hiányában bizony egynyelvűek maradunk. A környezeti/társadalmi hatások tehát lenyomatot hagynak az idegrendszerben is. 

Szóval a biológiai különbségekkel így együtt tudok élni egészen jól. Sajnos az evolúciós pszichológiával nehezebben békülök. Próbálom átkeretezni, hátha. Például nézzük úgy, hogy a neuroplaszticitás elvét emeli rendszer szintre, azaz különféle csoportok sokévezredes közös történetének idegrendszerbeli lenyomatait vizsgálja. Ez eddig még egészen jó, ha már a plaszticitást elfogadom, miért ne fogadnám el rendszer szintjén is, elvégre szociálpszichológus vagyok. De valahogy mégsem.

Egyrészt tudományos szempontból  az a bajom vele, hogy közvetlen empirikus tesztelése ezeknek a hipotéziseknek nem lehetséges, mert bár a longitudinális kutatások műfaja létezik ugyan, de az evolúciós léptéket egy sem képes átfogni. Tulajdonképpen ezek az elméletek tehát spekulációkra építettek. Valójában nem tudják bizonyítani az ok-okozati viszonyokat az evolúció és a nemi különbségek között. (Például hogyan lehetne bebizonyítani empirikusan azt a feltételezést, hogy a férfiak a szaporodási stratégiájuk miatt inkább poligámok, mint a nők?)

Másrészt az evolúciós pszichológia “adaptáció” ütőkártyáját pont annyira ki lehet játszani az öröklés-környezet kártyapartiban a szocializációs hatások oldalán is. Például mondhatjuk azt, hogy a társadalmi berendezkedések egyenlőtlenségeit az a nő élte túl nagyobb eséllyel, aki inkább képes volt alkalmazkodni, azaz “hajlamosabb” (akármit is jelentsen ez) volt a nemétől elvárt módon viselkedni. A “szelekciós nyomást” tehát nem az eltérő genitáliák és a szaporodásban betöltött eltérő szerepek, hanem a mindenkori egyenlőtlen társas viszonyok adták. Bizonyítani ezt sem lehet persze, de spekulálni róla ugyanolyan jól lehet! :-)

Akárhogyan is, mondhatjuk, hogy a különbségek és egyenlőtlenségek hátterében ki tudunk mutatni anatómiai-működésbeli eltéréseket. De vajon elfogadhatóbb-e az egyenlőtlenség, ha azt tudjuk mondani, hogy az oly régről való - ahogy mondani szokták; “ősi” -, hogy már jó ideje beépült a neurális strktúrákba is?
Az evolúciós magyarázatok vulgárszintű üzenete az “eleve elrendeltetés” elve: az előre huzalozott, így megváltoztathatatlan különbségeket jobb, ha elfogadjuk és bölcsen használjuk (mondjuk a magfunkciónkat). Mennyivel könnyebb és megnyugtatóbb azt megérteni és elfogadni, hogy a “természet okos” – és úgy rendezte sok-sok év alatt, hogy veleszületetten különbözzünk. Sokkal nehezebb és kényelmetlenebb arról gondolkodni, hogy a különbségekért, és a rájuk épülő egyenlőtlenségekért mi magunk vagyunk a felelősek. Ki inkább, ki kevésbé. Ez a felelősség egészen biztosan veleszületett, ráadásul ebben is van nemi különbség; a nagyobb felelősség az y kromoszómához kötve öröklődik, sok generáció óta.

(A bejegyzés címéhez egy képlet: neuroscience + sexism = neurosexism, azaz amikor az agyfunkciók feltételezett különbségeiből vezetve le a nemek közötti különbségeket, a szexizmus igazolását adják.)

Duplazárójel: érdekes kérdés, hogy mikor és miért kezdjük el keresgélni a különbségeket? Itt van egy nagyon jó analógia: az ujjlenyomat alapvetően kétféle lehet, ez genetikailag meghatározott, csakúgy, mint a biológiai nem. Vannak a “hurok-formájú” és az “örvény-formájú” ujjlenyomattal bíró emberek. Csakhogy ez a különbség nem nyilvánvaló, és nem is igazán foglalkoztatja a közvéleményt, így még soha, senki sem tesztelte, hogy vajon a “hurkosoknak” vagy az “örvényeseknek” nagyobb a hippokampusza. A helyzet tehát az, hogy ha egyértelmű és valamilyen szempontból fontos különbség van két csoport között valamiben (mondjuk az egyiknek pénisze van, a másiknak pedig vaginája, vagy az egyik sötét bőrű, a másik pedig világos), akkor adja magát a (tudományos) kérdés, hogy vajon mi mindenben különbözhetnek még? (Mindazonáltal ha elég kitartóan keresgélnénk, egészen biztos, hogy valami különbséget az ujjlenyomat alapján is találhatnánk. :-) )